Shield Computer Kft. Budapest - Pest megye
Vissza a főoldalra


Cégünk 2000 óta működik a számítástechnika területén.computers
Korábban elsősorban használt számítástechnikai berendezések forgalmazásával, felújításával foglalkoztunk.
A piaci viszonyok először az új gépek kereskedésének irányába fordította a vitorlát, három üzletünk volt idáig, de később a multicégekkel folytatott szélmalomharc a szolgáltatás irányába fordította a hajónkat. Egyre inkább előtérbe került a szerviz szolgáltatás és a rendszer üzemeltetés.

Mára ez letisztult. Elsősorban számítógéprendszer üzemeltetéssel, javítással, szervizeléssel, szerver telepítéssel, hálózat építéssel, weblap szerkesztéssel foglalkozunk. Rendelhetők asztali és notebook gépek is, amiket nagy körültekintéssel telepítünk és tesztelünk a felhasználók egyedi igényeinek kielégítésére.

Rendszergazdai szolgáltatásunkat elsősorban 3-300 számítógéppel rendelkező kis és középvállalatoknak ajánljuk. Számítógépes struktúrált vezetékes vagy WLAN hálózatok kiépítését valamint karbantartását vállaljuk. Ügyfeleink rendszerét havonta ellenőrízzük, probléma esetén pedig 8 órán belül megkezdjük a javítást, illetve a szerződésben leírtak alapján helyszíni rendszergazdai jelenlétet adunk.

Nem csak cégek számára ajánljuk szolgáltatásainkat! Magánszemélyek is hívhatnak bennünket.

- Rendszerfelügyelet (helyszíni)servers
- Távfelügyelet
- Karbantartás
- Távkarbantartás
- Távsegítségnyújtás
- Rendszer telepítés
- Bővítés
- Vírus írtás
- Spyware eltávolítás
- Internet beállítás
- Hálózati infrastruktúra építés
- Programok installálása, konfigurálása
- Meglévő rendszerek alapos megismerése, továbbfejlesztése
- Új rendszerek implementálása
- Telefon és riasztóközpontok telepítése, szervizelése
- Kamerás, IP kamerás megfigyelőrendszerek telepítése
Ügyfeleinknek nem kötelező szerződést kötni velünk. Akár egy alkalomra is megbízhat bennünket rendszerében keletkezett hiba felderítésére és javítására, és fizetnie csak akkor kell, ha a problémát kollegáink sikeresen megoldották.